Vadállat a prédáján
Szerző: Ayumu-kun
Fandom: Vampire Knight
Szereplők. Kuran Kaname/Kiryuu Zero
Korhatár: shounen-ai utalás… vagy még az se
Megjegyzés: Úgy akartam már egy ilyet ^^. Aztán sehol sem találtam, így csináltam egyet XD.
A Sötétkék eget látva hallgatta az esti éj csendjét. Csak halk cuppogások szakították meg az itteni idilt. Néha meg-megvonaglott egy erősebb szívástól, de már kezdte megszokni mérhetetlen vérszomját.
Elvégre mit várt volna egy ,,átalakulótól”? Néha még bele is sóhajtott, csak hogy ösztökélje a még több ivásra. Így legalább megvédheti Őt. Nem kell védencének kényszerítenie magát és felkínálnia a vérét ennek a betolakodónak. Mit képzel magáról. Hogy csak így idejön, eljátssza az ártatlan áldozatot azokkal a bűnbánó szemeivel… a szemeivel melyekben olyan kiismerhetetlen örvény kering, mely néha őt is megrémíti. Nem, ő nem tántorodhat meg. Nem félhet egy hajdani embertől! Csak bírnia kell. Bírnia a próbatételt, melyet maga elé állított fel. Hisz ez is a terv része.
A fogait mélyebbre nyomja holtsápadt nyakán és egyre vehemesebben szívja drága vérét.
Ha a többiek tudnák, hogy miket művel ő itt. Nem csak a mellette álló alaktól kellene jobban tartania, de el kellene szenvednie társai irigykedéseit is. Sosem kedvelte a túlságosan kimutatott emberi érzelmeket. Ő csendben szeretett érezni. Csendben, amíg csak ő tudott róla. De lassan eljön az idő, mikor ezeket az érzéseit kimutathatja. Hamarosan…
Hirtelen azon vette észre magát, hogy halkan zihál. Gyorsabban veszi a levegőt, már nem a nyugodt régi önmaga.
– Kiryuu-kun, elég lesz! – Pirult el saját, halk megszólalásától. Mi az, hogy nem tudja kontrolálni magát? – Kiryuu-kun, azt mondtam elég! – tolta el magától a megszólítottat. Az alig akarta elengedni, kényszeredetten szakították ki fogát eleségéből, mely ráadásul maga ajánlkozott fel neki.
Mindig is utálta ezt az életmódot, melybe ő maga is került, mégsem tudta megtagadni egy ideje mostani mivoltát. És ami meglepte, hogy élvezte is. Még akkor is, mikor már nem a megszokott hófehér vékony nyakból kapta táplálékát, hanem attól, akitől a legkevésbé várta volna. De… valahogy jobb íze is volt neki.
Lassan végignyalta száját és törölte le ujjával az arcáról lecsöpögő vért, melyet utána alaposan lenyalt. Szeme közben továbbra is prédáját nézte elmélyülten. Már most várta, mikor jön el a következő alkalom, mikor fogát abba az ínycsiklandó nyakba fúrhatja.
Kaname közben kezével gyógyította be megsebzett nyakát, háttal a vacsorázónak. Valahol élvezte is ezeket a találkákat, hiszen itt nem történik semmi. És ez így volt jó. Nem kellett gondolkodni, nem kellett elvárásoknak megfelelni, csak érezni, ahogy egyre kevesebb tiszta vér tölti ki ereit.
- Holnap ugyanekkor, ugyanitt találkozunk. – mondta ki végül ő előbb búcsújukat, majd lassan kezdett kisétálni az üres tanteremből.
- Lehet nem fogom kibírni. – Hangzott az egyszerű felelet. Kaname meglepetten nézett hátra, ahol a másik cinikus tekintettel nézett vissza rá. A tisztavérű lassan megfordult és nyugodt léptekkel ment vissza vendégéhez. Amint eléje ért, hirtelen ingjénél fogva megragadta és úgy préselte ki szavait pár centire arcától.
- Ha bármikor is Yuuki vérét mernéd szívni, nem garantálom a testi épségedet az iskola falain belül. – Zero arcára kiült a sejtelmes mosoly. Esze ágába sincs bántani a lányt. Ő a legdrágább neki az egész világon. Ehhez neki semmi köze.
- Akkor tegyél ellene, hogy ez ne történjen meg. – Lehelte fogva tartójának szavait. Kaname megérezte saját vére ízét, mely egész kis bódulatot hozott számára. Elengedte a másikat szorításából és elégedett mosollyal hozta meg döntését.
- Nem engedem, hogy Yuukinak bármi baja is essen, ezért… ezt a vadállatot inkább még magamnál tartom. – Majd lehunyt szemmel, nyugodtan állt elébe az újabb édes, vérrel teli semmittevésnek.
2008. 04. 27 |