Író: Ayumu
Fandom: KAT-TUN
Pár: Akame (Akanishi Jin/Kamenashi Kazuya)
Korhatár: 18
Megadott szavak: sapka, csempe, bőrfotel, selyempárna, biztonsági őr (igen, megint unatkoztam és Sirin tett ellene)
Megjegyzés: A 2008-as turné előtti próbán zajló események XD
A megihlető kép by: Sirin

- Jin gyere vissza gyakorolni! – rohant be Kame az öltözőbe a padon duzzogó Jinhez.

- Nem.

- Ne csináld megint, holnap indul a turnénk, nem lazsálhatsz!

- Akkor sem. Nem és nem!

- Ha nem fejezed be, eskü megharaplak! És nem ott, ahol szereted.

- Akkor sem. Én… nem vagyok hajlandó azt felvenni. – Jin sötét pillantást vetett a sarokban lévő rózsaszínség felé.

- Mit? – Kame próbálta követni barátja tekintetét, nem sok sikerrel.

- Hát AZT! – Jin egyből felugrott a padra és mint aki veszett egeret látott elkezdett sikongatni és a sarok felé mutatott. Kame figyelmesen követte a Bakanishi ujja által mutatott útvonalat és mivel (most) nem volt részeg tudta is egyenesen követni azt, így fel is vett a földről egy rózsaszínlő, szigorúan néző, nagyorrú sapkát.

- Mi ezzel a bajod? Szerintem aranyos.

- Az, hogy ronda!

- Ugyan már. Mindegyikünknek van ilyene. És senki sem panaszkodott rá.

- Mert ti elviselitek magatokat ronda cuccokban. – Jin légzése rögtön zaklatottabbá vált, amint Kame közelebb ment hozzá AZZAL!!! – Neee, vidd innen! – Kezével elkezdett összevissza csapkodni, száját több (nőket megszégyenítő) sikoly hagyta el, majd leguggolt és összeszorított szemekkel várta a véget. Helyette csak egy édes puszi nyomát érezte arcán. Fel is tekintett meglepettségében és Kame mosolyával találta szemben magát, aminek sosem tudott ellenállni. Csakhogy! A fején volt az a valami is!!!

- Akanishi Jin fejezd be a hisztizést. Szerintem ez a sapka nem csak aranyos, hanem igazán praktikus is. – Azzal fogta barátja kezét és magával vonszolta egészen az egyik sarokban lévő bőrfotelig ott pedig vadállat módjára ledöntötte rá. Jinnek még pislogni se volt ideje csak sikítani egyet hirtelen, mikor megérezte ölében a sapkát, azonban Kame betapasztotta a száját. – Css. Megmutatom, hogy szerintem mire lehet még használni ezt fejfedőt. – Csókot lehelt társa arcára, majd letérdelt fejmagasságban a sapkával. Jin köpni nyelni nem tudott, mikor látta, hogy barátja a szájába veszi a sapka végét és érzékien elkezdi nyalogatni. Hosszában végighúzta rajta nyelvét többször is, aztán szopni is elkezdte. Akanishi erre a látványra már nem tudott viszolyogni a sapkától. Ahogy Kame édesdeden nyalogatta, szopta, önkéntelen is érezte, hogy felizgult. Ha pedig ő felizgult akkor ott sürgősen tenni kellett valamit.

- Kame… az istenért, még féltékeny leszek arra a sapkára. – Felhúzta magához barátját majd erőszakosan megcsókolta. Kame közben csípőjével kicsit előrenyomta azt a bizonyos fejfedőt is, mire Jin csak nyögni tudott egyet.

- Tudtam én, hogy praktikus ez. – lehelte szavait barátja nyakába, egy csók kíséretében.

- Ha még egy ilyet mersz csinálni…

- Ilyet? – Élvezettel nyomta újra előre csípőjét, hogy a sapkát társa keménységéhez nyomja. Jin válasza erre csak egy mély morgás volt, azonnal felpattant magával rántva Kamet is és letépte róla a felesleges ruházatot. Ő maga is gyorsan megszabadult tőlük majd ajkai egyből becélozták Kame száját. Forró, követelező csók volt, garantált folytatással. Barátja szája után a nyaka következett pár kiszívással. Majd aztán az édes mellbimbók, mely egy nyalintásra már égnek meredtek. Kezével végigsimított mellkasán, ahol érezhette is szerelme ziháló légzését. A simogatás a hasánál folytatódott majd kicsit lentebb az ágyéknál. Kame zihálásából elhajt sóhajok lettek miközben karjait Jin nyaka köré fonta.

- Hol van ilyenkor egy síkosító, amikor kéne… - Akanishi botránkozott morgását Kame még épphogy felfogta, hogy válaszával a megoldás is meglegyen.

- Van kézkrém a nadrágzsebemben… de a fenébe, siess Jin… - Kénytelen volt elengednie barátját, amíg az rekord sebességgel kirántotta az említett zsebből a krémet, majd rögtön vissza is fordult szerelméhez és neki esett ujjaival hátul tágítani. Kame, hogy siettesse barátja munkáját meg-meg lendítette csípőjét az alaposabb munka és persze Jin megőrjítésének érdekében. A hatás garantált volt, ugyanis Akanishi felkapta az ölébe és rögtön merevedésére eresztette. Őrjítő vágtába kezdtek. Egyiküknek sem jutott most eszébe a másik cirógatása, mindkettejük a kielégülésért hajtott. Kame kezével megtámaszkodott a fal csempéjén, ezzel is kicsit előrébb hajolva, hogy jobban barátjában érezhesse magát. Vágtájuk ha lehetett még gyorsabbra váltott egészen addig, míg a fiatalabb egy sikollyal, az idősebb pedig egy morgással el nem élvezett. Ezután mindketten fáradtan a padlóra dőltek egymással szemben és lehunyták szemüket egy pár pillanatra.

- Akanishi-san, Kamenashi-san bent vannak? Baj van, kiabálásokat hallottam odabentről! Ne féljenek azonnal kimentem önöket onnan. – Kiabált a zárt öltözőajtón túlról a biztonsági őr, majd rögtön neki is ment egy bika (bár inkább az őr) az ajtónak. A kis pihenés után rájöttek a legokosabb ötlet a leggyorsabban felöltözni, mielőtt meg nem látják őket összebújva meztelenül az öltöző padlóján. Így mire az őr sikeresen feltépte az ajtót már mindketten gyűrött ruhában porolták le magukat.

- Köszönjük a kemény munkáját. A behatoló már kiszökött a fürdő ablakán. – mosolygott kedvesen az őrre Kame.

- Értettem, azonnal utánamegyek. – Hangzott a válasz a szalutálás után és a férfi rögtön követtek a ,,behatoló” útját a szűk ablakon keresztül.

- Kame-chan gonosz vagy. – nevetett Jin, majd puszit adott szerelme arcára.

- Inkább élelmes. De most mond, hogy nem bizonyítottam be a kalap jó tulajdonságait. – kacsintott barátjára, majd fejére rakta a sapkát.

- Jó, meggyőztél… de tudod… van otthon egy nagyon ronda színű selyempárnám is, annak a jó tulajdonságairól is meggyőzhetnél.

- Ma este ráérek. – Jin itt mintha látott is volna egy huncut mosolyt Kame arcán.
Útjuk ezután visszavezetett a színpadhoz, ahol is a folyosón valami szöget ütött Jin fejében.
- Várj… te zártad be az öltöző ajtaját?

- Én ugyan nem. – sétált nyugodtan tovább Kame. – Azt hittem te voltál.

- Hát én sem. – mondta Jin is, majd egyből hátrahőköltek mindketten. Kissé kitört rajtuk a pánik, hogy ugyan ki lehetett az a jótét lélek, aki megleste így őket az öltözőben.

- Nem kell megköszönni. – A válasz a szembejövő Ueda száját hagyta el, aki elégedett mosollyal ment tovább a folyosón…

Heppi End… ^^