Hisztiherceg

Író: Ayumu
Fandom: KAT-TUN
Pár: Akame (Akanishi Jin/Kamenashi Kazuya)
Korhatár: 18
Megadott szavak: hintó, park, kerék, kesztyű, folyó

Az esti félhomályban az Akanishi kastély felé egy hintó lassított majd tökéletes pontossággal állt meg a főkapu előtt. Onnan egy dühös fiatalember szállt ki és feldúltan haladt befelé az ajtón, meg sem várva az őrök üdvözlését.

…nem sokkal később…

Akanishi Jin az íróasztalánál ült papírokba temetkezve. Homlokráncolva olvasta végig a különböző kérelmeket, egyezségeket. Elege volt már népe minden bajából, hiába volt kedves és segítőkész, neki is megvoltak a maga gondjai. És még a feje is fájt. Hirtelen kopogásra lett figyelmes és bólintásával meg is adta az engedélyt a várakozónak, ám mikor rájött, hogy az valószínűleg ezt nem látja kívülről, hangot is adott döntésének.

- Gyere be.

- Elnézést, hogy zavarom úrfi, de egy vendég érke… hé! – mondta kissé felháborodva a szolga, mikor a kapuból látott dühödt alak berontott Jin szobájába. Megállt előtte és mérges tekintettel a szemét fürkészte.

- Hagyjad, bejöhet. – a szolga egy fejbiccentéssel vonult ki a szobából és hagyta magára a két fiatalt.

- Mi járatban? – kérdezte Jin enyhe meglepettséggel, mikor az előtte álló Kazuya még mindig dühödt szemeket meresztett rá.

- Mi járatban? Csak ennyit tudsz kérdezni?

- Jó akkor azt is hozzá teszem, hogy miért ilyen későn?

- Baka! Hallottam apámtól, hogy el szándékozod venni a húgomat! Mi a magyarázatod erre? – Hogy hogy tudott Jin szemeibe nézni Kame pislogás nélkül maga Akanishi sem tudta, de félt hogy csak épp előkészül az öléshez vele.

- Haj. Nem az én döntésem. Apám ragaszkodik hozzá. Szerinte törődnöm kell az utódom sorsáról és a legalkalmasabbnak erre a te családodat tartja a több száz éves barátságra gondolva a két ház között. – Lehunyta szemét, úgy magyarázott. Fáradt volt már ehhez. Legszívesebben lefeküdt volna aludni, de tudta nem fogja ennyivel megúszni ezt a beszélgetést.

- Ezt akkor sem vagyok hajlandó elfogadni! – toporzékolt egyhelyben Kazuya. – Mond meg neki, hogy már van valakid!

- Remek ötlet szerintem is. Egyből kiderülne utána, hogy te vagy az a bizonyos valaki.

- Nem érdekel, de akkor sem hagyhatod, hogy elvegyél valakit, akit nem szeretsz. Ráadásul pont a húgomat! Vagy… tán szerelmes vagy belé? – Kame tekintete hirtelen átváltott döbbenté és kissé segélykérővé. Nem akarta elfogadni, hogy szeretője pont a testvérébe szeressen bele.

- Ugyan, ne mondj butaságokat. Tudod jól, hogy téged szeretlek. – Ment közelebb Jin és végigsimított Kazuya arcán.

- Akkor meg miért… - kezdett el hirtelen könnyezni Kame. – Nem hiszem el, hogy a saját apáink ilyen dolgokra vetemednének. Te meg még bele is egyezel…

- Css, ne sírj. – ölelte magához szerelmét Jin. – Biztos fáradt vagy, készítek elő neked egy szobát estére.

- Nem. Visszamegyek a birtokra. Így sem szóltam senkinek, hogy elmegyek.

- Majd odaszólok az egyik futárral nekik. Maradj itt éjszakára majd holnap hazakísérlek. Két kezébe fogta szerelme arcát és egy csókot lehelt puha ajkaira. Az beleegyezése jeléül csak bólintott egyet két szipogása között.

Ezután Jin gondoskodott a szoba előkészítéséről, majd odavezette Kamet az ágyhoz.

- Jó éjt szerelmem. – Adott egy csókot homlokára és ment volna ki a szobából ő is nyugovóra térni, de hirtelen valami megmarkolta ruhaujjának szegélyét.

- Nem maradsz itt? – Nézett Kame nagy kérlelő szemekkel szeretője arcára.

- Maradnék szívesen, de én is fáradt vagyok. Holnap így is korán kell kelnem, hogy visszakísérjelek téged. – Amint a szorítást gyengébbnek érezte ujjánál, elment Kazuyától és kiment a szobából. A vendég szomorúan nézett az ajtó után, majd dőlt le ágyára. Miért hagyta őt csak így itt? Ennyire nem érdekelné már többé? Már inkább a testvérével élne boldog házasságban biztos. Elvégre mindig mondta, hogy mennyire szeretne már egy saját fiút, akiből egy erős férfit nevelhet. És ő Kame nem tudta megadni ezt. De nem, akkor sem hajlandó ezt a házasságot elfogadni! Elvégre azt mondta ma este is, hogy még mindig őt szereti. Meg kell akadályoznia ezt az esküvőt. Ezzel a gondolatokkal pislogott álmosan Kame, majd végül elérte őt is az álom.

…………………..

Másnap korán kellett Jinnek és Kazuyanak is kelnie, amit egyikőjük sem élt meg valami jól, ugyanis mindketten rossz alvók voltak. Akanishi előkészítette a hintót és egy kiadós reggeli utána indultak is vissza Kame kastélyához.

- Apád azt üzente, hogy semmi gond, hogy itt maradtál, ma délre viszont már vár vissza ebédre. – Mondta Jin szerelmének, miközben elindulás óta selyemkesztyűbe bújtatott kezét fogta. Ez neki fel sem tűnt, azonban Kazuyat egy kissé zavarba hozta. Határozottan fordult Jin felé és úgy mondta gondolatait a szemébe nézve.

- Utasítsd vissza a házassági ajánlatot.

- … Kame… – Kezdett volna bele Akanishi, azonban hirtelen alulról valami bukkanót éreztek, majd utána a hintó is megállt.

- Elnézést úrfik, a kocsit valami baleset érte. Az egyik kerék kilazult a helyéről. – hallották meg kintről egy szolga hangját. Jin karon ragadta szeretőjét és kiszálltak a hintóból. – Nem gond, innen gyalog folytatjuk tovább az utat. – Mikor meglátta Kame ijedt tekintetét hozzá tette. – Nem vagyunk már messze a kastélytól, csak a folyót kell követnünk. – Mutatott a mellettük haladó kisebb vízfolyam felé. Kazuya óvatos bólintására a fekete hajú megnyugodott, hogy nem kell erőszakot alkalmaznia, hogy meggyőzze helyes döntéséről a másikat.

- Rendben. Addig én megpróbálom megjavítani a kocsit. De vigyázzanak magukra. – Hallotta még távolról a kocsis hangját, de már rég elindultak a folyó irányába a Kamenashi kastély felé.

- Jin, hallottad amit mondtam? – loholt szerelme után Kame. Megpróbált lépést tartani vele, ám a gyors és nagy léptekkel haladó Akanishit nézve, nem nagyon sikerült neki. – Amit a hintóban mondtam neked… - Miután nem kapott választ, előtört belőle a félelem a következményektől. – Jiiiin! Figyelj rám!!! – Állt meg hirtelen a vörös hajú és a másik után kiabált. Az hátrafordult és erősen magához ragadta.

- Azt akarod, hogy rád figyeljek? – tette fel kérdését elmélyült tekintettel, majd erősen megcsókolta a kezei közé szoruló foglyát. Az beleremegett a csókba és levegő után kapkodott. Ezután nyelve elkalandozott a másik nyakára és azt kezdte el szívni.

- Mit… mit csinálsz?

- Rád figyelek. –  Ellkapta szerelme kezét, lehúzta róla a fehér kesztyűjét és egyenként végignyalogatta a bársonyos puha ujjakat.

- Ne… ne itt… - jött Kame elhaló hangja, de Jin már a kék mellényét és fodros fehér ingjét fejtette le róla. Minden felbukkanó bőrfelületre hintett egy apró csókot és húzta rajta végig nyelvét, a mellbimbókra különösebb figyelmet fordítva. A vörös hajú nem bírta tovább és összeesett. Szerelme hátradöntötte és visszatért előbbi ténykedéséhez, ezúttal a nadrággal és csizmával folytatva vetkőztetését.

- Ne itt? Akkor menjek el? – Akanishi megfogta szerelme ágaskodó férfiasságát és játékosan végighúzta a makkján nyelvét, mire a másik összerándult a mozdulatra. Imádta szeretője ártatlan testét, amint az minden ingerlésre rögtön válaszolt. Nem tudta őt becsapni. Nyelve tovább játszadozott az érzékeny felületen, majd hosszában is végigfuttatta rajta. Kazuya halkan lihegett, szerelme kezei közt, a kissé hideg levegőben többször is meglátva saját lélegzetét. Mikor Jin szájába fogadta keménységét nem bírt tovább magával és előtört belőle sóvárgó nyögése. Gyorsan szájára tapasztotta kezét, nehogy valaki meghallja őket. Az egyre gyorsabb, erőteljesebb mozgása a fiúnak viszont Kamet csak arra ösztökélte, hogy felemelje csípőjét és jobban magába fogadja a másik száját. A fekete hajú ezt érzékelve elégedetten mosolygott majd gyendégen szerelme férfiasságába mélyesztette fogait. A másikból rögtön előtört egy sikoly, melyet Jin annyira szeretett, ám amint az visszaszorította kezeit szájára, dühbe jött. Felemelkedett és lefeszítette a másik kezét. - Hallani akarom a sikításaidat. – lihegte, homályos tekintettel.

- De… megláthatnak… minket… - próbálta mondani Kazuya, ám csak összefüggéstelen motyogás lett belőle. Szeretője lenti tevékenykedését sem hagyta abba eközben, szabad keze megtalálta az előbb szájával kényeztetett hímtagot és gyors ütemmel húzogatni kezdte azt. Csodáló tekintettel nézett a vörös hajúra, aki így már zavartalanul nyögött bele mozdulataiba. Érezte keze erős fogása alatt a meg-megfeszülő kezeit, hogy ismét zárat tegyen így szájára, de nem hagyta ezt neki. Mikor már nem bírta tovább magát türtőztetni elengedte szerelmét, hogy kioldja nadrágja övét. Visszahajolt hozzá és élvezettel csókolta le a szája sarkából folyó édes nyálcsíkot, amit nem tudott nem észrevenni. Elővette saját lüktető férfiasságát és óvatosan, visszafogva magát hatolt az alatta fekvőbe. Ezzel egy időben erősen meg is csókolva a másik nedves, csillogó ajkait, az előtörő fájdalmas sikoly előtt. – Ne! Vedd ki! Ez fáj!

- Css. El fog múlni. – suttogta az édes fülekbe és várt egy kicsit, hogy a másik ellazuljon, majd elkezdett óvatosan mozogni. Kame fájdalmas nyögései lassan élvezettel teliek lettek és együtt vonaglott szerelme gyorsuló mozgásával. Jin egyre beljebbre tört, egyre erősebben és gyorsabban és mikor már nem bírta tovább egy hangos nyögéssel társába élvezett. Fáradtan dőlt az alatta fekvő ölelő karjai közé, aki szintén egy pillanattal ezelőtt élte át gyönyörét és fáradtan simogatta bozontos fekete haját.

…………………..

Dél előtt nem sokkal érték el gyalog Kazuya kastélyát, aminek Jin kissé megkönnyebbülve örült, ugyanis nem szerette látni a mérges Kamenashi urat. Az őket fogadó szolgálólány a parkba vezette őket, ahol is a kastély ura épp teáját fogyasztotta.

- Apám! Hazaértem. – rohant szerető apjához Kame és egy ölelés után helyet foglalt apja melletti székbe.

- Öröm téged újra itt látni fiam! – köszönt az fia üdvözlése után Akanishinek. – Remélem nem volt sok gond Kazuyaval, elég szeszélyes tud lenni. – mondta ki aggodalmát, miközben helyet kínált vendégének.

- Nem uram, semmi probléma nem történt.

- Nem is értem miért ment csak úgy el hozzád. Még nekem se szólt róla. – hörpintett egyet teájából az idősebb Kamenashi. – Elég fontos lehetett. Ó, csak nem az esküvőről beszéltetek?

- Apám, pont erről szerettem volna beszélni veled! – fordult duzzogva apja felé Kame. Azonban mielőtt kiadhatta volna dühét és ellenvetését valaki megelőzte őt.

- Apa! Hányszor mondjam már el neked, hogy nem akarok Jinhez hozzámenni! Én Yamapi herceget szeretem! – kiabált atyjával a hirtelen felbukkanó menyasszonyjelölt. – Nem fogom hagyni, hogy hozzáadjatok, inkább megszökök Pivel! És különben is! Már megkérte a kezem. – rebegtette meg pilláit, miközben büszkén mutogatta a nézőknek gyémánttal kirakott gyűrűjét. Mielőtt Jin és Kame szemtanúi lettek volna a vérre menő apa lánya közti viadalnak, amit (ismerve az erőviszonyokat) minden bizonnyal a lány nyert volna meg, jobbnak látták elmenekülni a helyszínről. Szótlanul sétáltak egymás mellett a parkban a gyönyörű virágok között.

- Szóval nem lesz esküvő… - szólalt meg hirtelen Kame. Nem mert örülni a remek hírnek, hiszen nem tudhatta szerelme reakcióját.
- Így se lett volna.

- Hogy? – nézett hitetlenkedve Jinre Kazuya.

- Ha a húgod nem lépett volna közbe, én tettem volna.

- Komolyan? – pislogott hatalmasakat a vöröshajú. Nem mert hinni a fülének.

- Komolyan. Sokkal fontosabb vagy nekem, mint a húgod. Őt is szeretem, de csak mint barát. Tudod jól, hogy téged szeretlek.

- Most már tudom… - mosolygott vissza szeretetteljesen a mellette sétáló szófukar alakra.

Heppiheppiheppi end